2007. máj. 1. 7:32 - írta avram

Dús termése volt ennek a tavasznak Solymáron. Sok régi és újabb adósságot fizettünk meg idén.

Az első a játszótér a Templom téren. Ilyenkor mindig felmerül az emberben a mihez-képest, ahhoz-képest párja, hogy vajon milyen érzés Solymáron gyereknek lenni, lehetne sorolni a jó és rossz dolgokat egyaránt. Gyerekkocsival a faluban közlekedni kész kalandtúra, az ég óvja a biciklis gyermekeket, az óvodák és iskolák ilyenek és olyanok is, a különórák és a különböző körök rendszere viszont az országos átlag feletti - s most már azt is elmondhatjuk, hogy a falu központjában, a Templom téren található játszótér is megfelel a kor és a gyerekközpontúság kívánalmainak. A régi játszótér hetvenes évekbeli „feelingje” eltűnt (nem is hiányzik), a játékok szépek és biztonságosak, kerítés akadályozza meg, hogy a kicsik kifussanak az úttestre. Ha a kákán is csomót akarnánk keresni, legfeljebb azt róhatnánk fel, hogy a játszótér alapterülete nem változott, egy kis bővítés nem ártott volna, de a játékok elhelyezése és kiválogatása miatt mégsem lehet zsúfoltnak nevezni a terecskét. A legnagyobb dicséret, ami az építőket és az építtetőket megilleti, hogy amióta átadták, iskolavégtől sötétedésig sohasem üres, az alsó tagozatosoktól a nagykamaszokig a teljes skála megtalálható.

Amiből nem lehet sohasem elég: a vár, amely egyre közismertebb lesz, egyre többen látogatnak a fővárosból és talán távolabbról is. Ahogy a játszótér, a várhegy sem üres sohasem napközben.

Az előbb említést tettem a virágzó kulturális életéről, különösképpen a gyerekekre. Hogy szavamat igazoljam, említést kell tennem A kis herceg előadásról, a musicalról, melyet az ifjúság a profikat megszégyenítő színvonalon adott elő a kultúrházban. A darab legfontosabb jellemzői: Sári Attila írta (természetesen csak Saint-Exupéry után) és szerezte a zenéjét, rendezte Érchegyi László, a zenei vezető és karmester Hikisch Zoltán. A négynapos ünnep alatt többször napi két előadásban, mindig telt ház előtt játszották a darabot.

A rendezés modern de szellemében hű volt az eredeti műhöz, a kórus és a zenekar hozta a szokásos magas színvonalat, a szólóénekesek alakítása kiváló volt, s talán nem helytelen értékítélet, ha közülük is kiemelem Beöthy Farkast (a kis herceg), aki fiatal kora ellenére tökéletesen végigvitte a darabot, Müller Erikát (a rózsa és a róka), aki gyönyörű hangjával és tehetségével tudta megformálni a kis herceg szívéhez közel álló két személyt, Sax Norbertet (király és lámpagyújtogató), aki különösképpen az első szerepben remekelt, s végül, de nem utolsó sorban, Lóczi Editet, aki nem csak hangjával és játékával, hanem tökéletes hastánc tudásával varázsolta el a közönséget (és nem csak annak férfi tagjait). A táncosok produkciója szintén emelte az előadás fényét, de sajnos (s ez nem von le az érdemükből) a produkciójukat nem mindig sikerült tökéletesen beleilleszteni az előadásba, néhányszor idegen testnek tűntek a táncos betétek.

S még egy apróság: a díszelőadáson már kapható volt DVD változat.

Végül, de nem utolsó sorban: újra áll Wass Albert szobra. A hányatott sorsú költő alakja, aki sem holtában, sem alakjában, sem pedig becsületében nem nyugodhat (Romániában a napokban utasították el perének újratárgyalását) – a hányatott sorsú hazai németség falujában. Mert igaz:

"jönnek majd újra boldog építők, és kiássák a fundamentumot, s az erkölcs ősi, hófehér kövére

emelnek falat, tetőt, templomot."

S ahogy az újraavatáson elhangzott: ha százszor is lerombolják, mi százszor is újraállítjuk!