A beiratkozások napjait élik ezekben a hetekben mindazok, akik szeptembertől iskolába, óvodába, netán bölcsődébe szeretnék járatni a család valamelyik szeme fényét. Már feltéve, hogy van férőhely: kistérségünkben ugyanis egyre nehezebb már bekerülni egy hagyományos óvodába is. Aki kimarad, annak maradnak a családi napközik, ott azonban a szülőknek alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy befogadják gyerekeiket. Solymár önkormányzata nemrégiben úgy döntött, hogy támogatást nyújt azon óvodáskorú gyerekeknek, akik óvodai férőhely híján ilyen intézménybe kell, hogy járjanak, a Solymári Magazin pedig igyekezett a döntés kapcsán minél jobban körbejárni és megvilágítani, milyen előnyei és hátrányai lehetnek a családi napközik új rendszerének.

Három új ifjúsági díjat alapított nemrégiben Solymár önkormányzata, mindhármat idén március 14-én adták át először egy-egy arra érdemesnek tartott solymári fiatalnak. Két általános iskolás díjazottal már áprilisban megismerkedhettek a Solymári Magazin olvasói, most pedig Daróczi Diánát ismerhetik meg, aki az Ifjúsági Közösségi Munkáért díj első birtokosa lett a nemzeti ünnepen. Diána jelenleg az egyik legközismertebb solymári ifjúsági közösség, a kultúrházban működő Kud-ARC Közhasznú Ifjúsági Egyesület vezetőségi tagja, és bár alig van még túl az érettségin, elmondhatja magról, hogy több mint egy évtizede kapcsolatban áll a szervezettel.

Többször is közreműködött mostanában Solymár kulturális programjain egy, a községben élő írónő, Kapocsi Judit: tavaly író-olvasó találkozó meghívottja volt a könyvtárban, év elején a kultúrházi novellapályázat értékelésénél vállalt zsűrielnöki tisztséget, április közepén pedig az újonnan indult Irodalmi Klub díszvendége volt. Mindez önmagában még nem volna szokatlan, Kapocsi Judit azonban már a nyugdíjaskort közelítette, amikor belépett az irodalomba, előtte évtizedekig az élet teljesen más területén tevékenykedett. Különlegesség az írónő életében az is, hogy különös módon épp egy irodalmi élményének hatására költözött a településre.

Április 22-én Solymáron zajlott a VIII. Országos Német Nemzetiségi Gyermektáncfesztivál döntője, aminek a kezdetektől fogva mindig a település adott otthont. Idén nyolc város és község tizenegy tánccsoportja vett részt a fesztiválon, köztük ketten is a helyieket képviselték, hét csapat pedig Baranyából érkezett. A műsor után várni kellett ugyan kicsit az eredmények kihirdetésére, de igazán megérte, hiszen a zsűri a solymári felsősökből és gimnazistákból álló Edelsteint ítélte a nap legjobb fellépőjének. Sőt, az alsósok tánccsoportjának sem kellett szomorkodnia: bár a Schaumarer Blümlein nevű csapat első alkalommal lépett fel hasonlóan nagyszabású rendezvényen, rögtön ezüst minősítést sikerült szerezniük.

Tizedik születésnapjára készül a solymári iskola színjátszóköre, amely az évezred eleje óta működik Daragics Éva tanárnő irányítása mellett. A jubileum alkalmából a Csepűrágók nevet viselő együttes mostani tagjai különleges új bemutatóval készülnek, hogy annak előadásával tisztelegjenek május 17-én a társulat korábbi tagjai előtt, egyúttal bemutatkozik – először nyilvános előadáson – a Csepűrágók alsó tagozatos, „mini” szekciója is. Az évforduló kapcsán a Solymári Magazin Daragics Éva mellett megkért néhány jelenlegi, illetve volt diákszínjátszót is, hogy meséljenek a színjátszókörhöz kapcsolódó élményeikről.

Ha lenne ilyen kategória, akkor mindenképp indítanám rajta a vasúti átkelőbe kirakott óriásplakátot…

Mint tudjuk, Solymár közlekedése katasztrofális. A biztonságos gyalogos átkelőhelyek és járdák hiánya mellett a járművel közlekedők sem érezhetik magukat biztonságban. (Ez persze nem új jelenség, vitéz Terstyánszky Ödön alezredes olimpikon is tudna erről mesélni, ha nem halt volna meg pont a Terstyánszky úton…)

Szóval, sok veszélyes útkereszteződést találunk a faluban, de azt hiszem, a temető előtti viszi a pálmát. Szerintem a NASA kísérleti leszállópályáján sincs annyi guminyom, mint ott.

Akkor a kérdés: mikor lesz végre biztonságos a közlekedés Solymáron?

És a Q.E.D.:

(vasárnap fotóztam)

Ma a Magyar Nemzetben érdekes cikk jelent meg a kitelepítésről. Mivel vasárnap erre emlékeztünk, fontosnak láttam, hogy a blogomon is megosszam:

Csak egy mondat: mégis élünk.

A fiatalság és a vidámság örök, elpusztíthatatlan. Az ünnep előkészülete…

Az ünnep rendje: a régi ruhák, a régi címer és a régi dalok.

A rend örök…

Kicsit bizonytalankodva néztünk ki Húsvétvasárnap az ablakon: az eső nem esett, de ez volt az egyetlen jó, amit az időjárásról el lehetett mondani. Bizonytalankodásunk csak erősödött, amikor a kocsi hőmérőjén megláttuk, hány fok van…

A hegyen szeles, hideg idő fogadott minket, mégis jó volt látni, hogy mennyien összegyűltünk. A fény és a sötétség játéka mintha életre keltette volna a húsvéti szekvenciát: „Mors et vita duello conflixere mirando: dux vitae mortuus, regnat vivus.”

A Húsvéti Bárányt a keresztények örvendezve áldják…

Húsvét hajnala van: a test már nincs itt, feltámadt, a szenvedés csak emlék. Bár megadná az úr, hogy szabadon és igazul élhessünk a húsvéti fényben!

Kevés olyan csodálatos dolog van a katolikus vallásban, mint a húsvéti vigília. A negyvennapos önmegtartóztatás után a Gloria és az Alleluja olyan, mint amikor régi szerelmesek újra látják egymást, először ölelik, csókolják meg egymást, először mondják ki a szerelmes szavakat újra… Negyven napig tilos volt a dicsőség és az alleluja, most újra kell tanulnunk a szavakat.

Krisztus fénye világosítja meg a lelkünket: Lumen Christi!

A régi, kopott zászlók újra életre kelnek.

Nem jelképesen, személyesen vezet minket Krisztus!

Amikor nekiindultunk a körmenetnek, sokan éreztük úgy, hogy nem vagyunk Isten kedvében: csúnya borús idő, szemerkélő eső. Hol volt a csodálatos nyarat ígérő húsvéti előeste? Mégis, Isten óvott minket: az igazi zuhéval kivárta, amíg visszatérünk a templomba.

Persze ebben a kérdésben kíváncsi lennék a szentiváni kommentárokra is…

Tantum ergo Sacramentum
Veneremur cernui:
Et antiquum documentum
Novo cedat ritui:
Praestet fides supplementum
Sensuum defectui.

Genitori, Genitoque
Laus et jubilatio,
Salus, honor, virtus quoque
Sit et benedictio:
Procedenti ab utroque
Compar sit laudatio. 

Hegedős László versével kívánok minden kedves olvasómnak, minden solymári lakosnak áldott Húsvétot!

Hegedős László:Igézés bűnbánatra


Inni a madárnak, énekes madárnak,
napkocsi igásnak, pirkadat mellűnek,
megrabolt tollúnak, forrásvíz szeműnek,
inni a madárnak
adtál-e?

Enni a halaknak, tótükör halának,
holdfogat igásnak, óezüst pénzesnek,
megtördelt uszonyú, békesség szeműnek,
enni a halaknak
adtál-e?

Gyógyírt a bivalynak, Isten bivalyának,
földvonó igásnak, éjszaka szügyűnek,
felsebzett patájú, irgalom szeműnek,
gyógyírt a bivalynak
adtál-e?

A oltár megfosztva díszeitől, Krisztus teste már a sírban, a hívek folyamatosan őrzik… Nincs orgona, harangszó, kereplő szól, az énekelt passió…

De a fény soha nem alszik ki…

Ma is, mint minden évben, kimentünk a kálváriára, keresztutat járni. Sajnos, az idő már esőre fordult, de a tömeg nagy volt, a kálvária-turizmus működött. Egyik oldalról dagad a lelkem a büszkeségtől, hogy lám, mennyi helyről jönnek hozzánk keresztutat járni, másik oldalt viszont az áhítatot nehezíti, hogy ima közben fényképezkedő, beszélgető embereket kell kerülgetni… De Istenhez sok út vezet. Hátha őket így érinti meg a lélek. És azt hiszem, ha ez zavar minket, akkor az csak azt jelenti, hogy a mi hitünk gyenge…

http://budahazijudit.hu/kozelet/tema/710-maria-keresztutja 

Talán, lesznek, akik nem értik miért idéztem ezt a keresztutat - de ma, amikor a solymári kálvárián ezt imádkztunk, csodálatos ajándékot kaptam ezáltal és szerettem volna másokkal is megosztani. Néha az embert megpróbáltatások érik, amikor olyan sok mindent veszít el, ami addig az életének az alapja volt, olyan jól esik kimondani, imádkozni: Ennek így kellett lennie

Mi pedig dicsekedjünk a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében...

 ...benne van a mi erőnk...

...életünk és feltámadásunk